Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

Kárpátalja egy éve

2020-01-28
11:32
2020-01-28
11:38
Forrás
Hagyományok Háza
A kárpátaljai magyar közösség életkörülményei, politikai környezete egyaránt megnehezítik a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja munkáját. Mégis 2019-ben is figyelemreméltó eredményeket értek el.

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja a harmadik munkaévét zárta sikeresen. Az ottani Hálózat szakemberei is – mint az egész Kárpát-medencében – a nevelés, a fiatalok megszólítása területén érték el a legjobb eredményeket. Rendezvényeikkel pedig hagyományt teremtettek, amelyeken minden korosztály megtalálhatta a kedvéhez és a szellemi gyarapodásához illőt.

A pedagógusképzések sorából kiemelkedik a Népzene-pedagógusképzés és a Néptánc-pedagógus-továbbképzés. Az előbbi egy űrt tölt be, mivel Kárpátalján nincs népzenészképzés, de a hálózat segítségével 8 alkalmas módszertani és gyakorlati oktatáson vettek részt a Kárpátalján tanító népzenészek, zenetanárok. A néptánc-képzés a 2017-ben indított mentorprogram alkalmával kezdődött, s megszervezését ugyancsak a pedagógushiány indokolta. A nyolc alkalommal megtartott kurzuson 27 fő vehetett részt. A Népmese és kézműves szakmai napok célja, hogy a Felső-Tisza-vidéki pedagógusok is találkozzanak az élőszavas mesemondással, illetve olyan kézműves technikákkal, amiket – színesítve ezzel a tananyagot – a helyi közösségekben is alkalmazni tudnak. A Nyári Kölcsey Pedagógus Akadémiát a Péterfalvi népzene, néptánc és kézműves táborral párhuzamosan rendezték a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével. A félszáz résztvevő munkáját a szervezők oklevéllel ismerték el.

A legkisebbek szellemi gyarapodását szolgálja a Hagyományőrzés az óvodában elnevezésű kezdeményezés. A heti egy alkalommal, három településen, hét csoportban tartott foglalkozások tematikájában zenekarral kibővített népi játékok, dalok, mondókák, kézműves foglalkozások és hangszerbemutatók szerepeltek. Az év során, a rendszeres kézműves foglalkozásokkal elsősorban a folkműhelyekben, középiskolákban és tanodákban lehet találkozni. A töretlenül népszerű folkkocsmák és táncházak programjaira a magyar közösség tagjai mellett rendszeresen járnak ukrán fiatalok is.

A Szól a Fülemüle népzene, néptánc tehetségkutató versenyt a GENIUS Jótékonysági Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy egy olyan platformot biztosítson a kárpátaljai magyar néptáncos és népzenész közösségnek, amelyen egyben felmérhetik szakmai fejlődésüket.

A Tiszapéterfalvi népzene, néptánc és kézműves tábor résztvevői korcsoportokra bontva kezdő, középhaladó és haladó szinten sajátíthatták el különböző tájegységek anyagát. A kedvező tapasztalataik nyomán folytatták az elmúlt évben elindított mentorprogram-hálózat bővítését, eredményként könyvelik el, hogy egyre több együttes kíván csatlakozni a kezdeményezéshez. A rendezvény 13 településen 17 mentor és közel 600 táncos részvételével folytatódott.

A tízedik Viski Népzene, Néptánc és Kézműves táborban először vett részt nagyszámú, tanulni vágyó diáksereg. Ez alkalommal naponta másfélszáz tanuló nyolc hangszeres szekcióban, valamint a cimbalom, népi ének és néptánc foglalkozásokon három korcsoportban tanulhatott.

Immáron harmadik alkalommal szervezte Kárpátalján a Táncházzenészek találkozóját a Hálózat és a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet. A júliusi program keretében hat kárpátaljai zenekar – neves előadók részvételével tartott – konferencián vett részt.

Hagyományok Háza Hálózat
Kárpátalja

Most

14:30, Frissítve: 15:26

Marad az őszies idő

A napokban nem számíthatunk felmelegedésre. Szeles és esős napok elé nézünk. A hétvége hozhat melegfrontot akár 26 fokos csúcshőmérséklettel.
13:43, Frissítve: 14:09

Városiasodik a vadvilág

Egyre több nem háziasított állat él emberközelben - derül ki egy nemzetközi tudományos felmérés eredményéből.
13:02, Frissítve: 16:44

Enyhítések Szerbiában

Ezentúl 23 óráig tarthatnak nyitva a kávézók és az éttermek zárt terei. Viszont továbbra sem engedélyezik a tömeges rendezvényeket.

Népszerű

Ausztriában szakad a hó

A meteorológiai Intézet Tirol, Vorarlberg, Salzburg és Nyugat-Steiermark tartományokra kiadta a téli figyelmeztető jelzést.

Lezuhant egy Mig-21-es

Lezuhant ma reggel egy MiG-21-es típusú vadászgép Mali Zvornik közelében. Mindkét pilóta, Dejan Krsnik és Zvonko Vasiljević meghalt.

Indián tábor Csantavéren

Egy idős, csantavéri házaspár alakította ki az indián tábort, benne minden indián kultúrára jellemző kellékkel.