Ugrás a tartalomra
Hagyományok háza

Magyar népi ének tanfolyam Füleken

2019-02-09
16:50
Forrás
Közlemény
A Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia immár második éve szervez Népzenei Műhelyt. A hat helyszínen folyó programsorozatra az egész Kárpát-medencéből lehet jelentkezni.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2018-ban indította útjára a Népzenei Műhely elnevezésű programsorozatát, amelynek célja a magyar vokális és hangszeres népzene rendszeres oktatásának bebiztosítása. Hat helyszínen (Rozsnyó, Fülek, Ipolyság, Szőgyén, Martos, Somorja) 50 fiatal vesz részt a hangszeres magyar népzene alapjainak elsajátításában, mi több, négy helyszínen már a növendékek zenekari formációba való tömörülése is megtörtént. A rendszeresen folyó tevékenységet intenzív képzést biztosító zenész mesterkurzusok teszik teljesebbé. Ugyancsak a Népzenei Műhely keretén belül valósul meg az énekegyüttesekben tevékenykedő fiatalok számára szervezett népiének-tanfolyam is. 2019. február 16-án, Füleken rendezik a soron következő szakmai találkozót, melynek lektora Korpás Éva népdalénekes és előadóművész. A tanfolyam vendége Holecz Istvánné Kanyó Margit rimóci hagyományőrző énekes. A szervezők 2019. február 13-ig várják a népdalénekléssel rendszeresen foglakozó 8-15 év közötti fiatalok jelentkezését.
A program ingyenes, a szervezők az egész Kárpát-medencéből várnak résztvevőket, s a szállásmegoldásban is segítenek.

Fülek

Kapcsolódó tartalmak