Ugrás a tartalomra

Negyedszázad Tiszapéterfalván

2021.07.16
19:37
2024.02.05
12:40
Forrás
Hagyományok Háza

Jubilál a Kárpátaljai népzene néptánc és kézművestábor

Kárpátalján július 8-án befejeződött a 25. Kárpátaljai népzene, néptánc és kézművestábor. A tiszapétefalvai programsorozatból a kézműves szekció eredményeit Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza Hálózat munkatársa, programszervező foglalja össze.

 

A pandémia miatt az elmúlt évben elmaradt a Kárpátaljai népzene, néptánc és kézművestábor, így az idei rendezvényt nagy várakozás előzte meg. Ez év azért is fontos a tiszapéterfalvaiak életében, mivel a mintegy háromszáz résztvevő a tábor 25. születésnapját ünnepelhette. A találkozón kezdetben táncosok, népzenészek, vettek részt, a zenészek különböző szekciókban – hegedű, brácsa, cimbalmom, harmónika csoportban – intenzíven dolgoztak neves magyarországi oktatók vezetésével. A táncosok foglalkozása kezdő, középhaladó és haladó csoportokban folyt. Néhány éve a vendégek köre a kézművesekkel egészült ki: a táborozó gyerekek a délutáni pihenőidőben kézműves foglalkozáson vehettek részt.

Az idei év annyiban is különleges volt, hogy a kézműves tematika kibővült egy pedagógusoknak szóló szakmai-módszertani továbbképzéssel, ami a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia fejlesztései között is helyet kapott, s a programon résztvevő mintegy 19 pedagógus és kézműves munkáját oklevéllel ismertük el. A foglalkozásmenet ugyancsak feszített volt, délelőtt 9-13 óráig, s délután 3-6 óráig tartott. A képzésen résztvevő pedagógusok bekapcsolódtak a gyermekek ebéd utáni kézműves programjába is, így a délelőtt megtanult új technikákat a helyszínen ki is tudták próbálni.

A Hagyományok Háza Hálózat elmúlt négy éve alatt a zenei- és táncképzésre helyeztük a hangsúlyt. Az új tematikájú – magas színvonalú, pedagógusoknak szóló – kézműves képzés még nóvumnak számított Kárpátalján. Három népi játszóház-vezető szakemberrel érkeztünk a tanfolyamra: Verbőczi Erika a nemez és a szálasanyag mesterség ismerője, Bangó Aliz kolleganőm népi iparművész-fazekas a primitív agyagtechnikák bemutatása mellett a gyermekek vizuális neveléséről is tartott előadást. Borbényi Éva az alapszövés-technikákat, a fonaljátékokat és a vesszőfonás technikáját osztotta meg az egy hét során. Fontos célunk volt annak bemutatása, hogy a természetes anyagok használatával, egyszerűbb technikákkal nagyon mutatós, gyakorlatban is használható tárgyakat, játékokat lehet alkotni. Dolgoztunk többek között a Tisza-vidéken könnyen beszerezhető gyékénnyel, használtunk hántolatlan vesszőt. Környezettudatosan, a körülöttünk termő – festőanyag tartalmú – növényekkel is megismertettük a hallgatóságot. Figyelmet fordítottunk az anyagismeretre, valamint a papír újrahasznosítására, az anyagból, virágokkal, levelekkel díszített könyvborítók kerültek ki kezeink alól. A nemezelés különösen érdekes volt a kárpátaljaiak számára, mivel e technika nem terjedt el a vidéken, az elkészített hetven nemezlabda a gyerekek számára jelentett nagy örömet.

Mivel a kézművesek munkája ülő foglalkozás, így a reggeli egyórás játék-összeállítás megalapozta a nap hangulatát, s igazi közösséget formáltak. Az ott megismert közösség építő játékokat a résztvevők később a tanítványaikkal is tudják hasznosítani mindennapi munkájukban. A tábor sikerét jelzik, s egyben számunkra is elismerést jelentenek a záró értékelésen a hallgatók szájából elhangzott mondatok: „visszakaptuk a gyerekkori játékos énünket”, vagy „élmény volt az örömteli, szeretetteljes alkotás, az elmélyült, tartalmas együttlét”.

Hagyományok Háza

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.