A Hagyományok Házában mutatják be szeptember 23-án a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét. A rendhagyó produkció részleteit Farkas Máté rendező-koreográfus foglalja össze.
Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel nyílik kiállítás augusztus 17-én a Hagyományok Háza budapesti székházában. A művészek alkotásai a társadalmi párbeszéd fórumai is egyben, és mindenki számára üzeneteket hordoznak.
Az idén 37. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban augusztus 18-20. között. A Hagyományok Háza 2000 óta van jelen a jeles eseménysorozaton, s idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány júliusi Mikházi szabadegyetemének fókuszában az oktatás állt. A legkisebbekről szóló előadásokból idézünk szemelvényeket.
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Ördögkatlan Fesztivált augusztus 1-5. között Dél-Baranyában.A kulturális seregszemlének a Hagyományok Háza is aktív résztvevője volt.Ezúttal egy felvidéki és egy vajdasági mesemondó számol be tapasztalatairól.
Az idén is izgalmas programokkal vár kicsiket és nagyokat június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és a Hagyományok Háza.
Gombaszögön tartották a XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyt június 5-6-án. A Kárpát-medence egyik legnagyobb népmesei megmérettetését idén páratlan érdeklődés kísérte.
Szeptember folyamán, amikor az iskolák környékén végezték a forgalom fokozott ellenőrzését a szerbiai közlekedési rendőrök több mint 15 ezer szabálysértést állapítottak meg.
Megkezdődött a roaming-díjak csökkenése az EU és a Nyugat-Balkán országai között a 2022. december 6-án megtartott tiranai értekezleten aláírt nyilatkozat értelmében – közölte a Regionális Együttműködési Tanács.
Az Európai Unió teljes és feltétel nélküli együttműködést vár Szerbiától a szeptember 24-i banjskai események kapcsán, mondta Peter Stano, az EU szóvivője.
Ezt jelentette be Erdő Péter bíboros, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával közösen a Vatikánban.
Teljesen felkészült a fűtési idényre a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat - áll a közvállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
393. hetét kezdte meg az ATP férfi tenisz világranglista élén Novak Đoković. A szerb sportolónak 11 795 pontja van, a második helyezett spanyol Carlos Alcaraznak pedig 8535.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.