Ugrás a tartalomra

Végtelen motívum

2021.07.26
20:13
2021.07.26
21:12
Forrás
Hagyományok Háza
Végtelen motívum Hetvenéves a Magyar Állami Népi Együttes címmel jelent meg Váradi Levente fotográfus albuma a jubiláló Együttesről.

A szép kiállítású kötet sajátos módon mutatja be a közösség hétköznapjait és sikereit, de a művész életszemlélete sem maradhat rejtve az olvasó előtt.

Négy évtizede járok rendszeresen sajtótájékoztatókra és könyvbemutatókra. E szakmai találkozóknak megvan a sajátos ritmusa, s közönsége. Találkozhatunk a laptopjába merülő kollégával, aki írása közben szemezget a szomszéd székre letett tányérról, társa pedig véletlenül felrúgja a földre tett kávéscsészét, miközben izgatottan telefonál.
Másokat inkább a tájékoztató utáni „catering” vonz, s visszatérő arcokat ismerek fel a büféasztal körül. A szakirodalom és a gyakorlat egy órában maximálja e találkozók időtartamát, s ha a rendező kicsúszik az időből, a közönség mocorgással, s némi morgással hívja fel a figyelmet az időrablásra.

A leírtaktól igencsak eltért a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes, mikor júniusi sajtótájékoztatóját egy izgalmas kötet bemutatásának szentelte. Váradi Levente Végtelen motívum Hetvenéves a Magyar Állami Népi Együttes című albuma egy többéves közös munka látványos gyümölcse.

„Tizenéves forma srác lehettem, amikor az általános iskola néptánctermébe először beléptem, és hirtelen hatalmába kerített az izgalommal átszőtt bizsergés – kezdi saját történetét a szerző. – A kis csapat morajlása, a jó hangulat és a népzene átható dallamai megváltoztatták addigi életemet.”

A nagyközönség igencsak jól járt e kamaszkori antréval, ennek ékes bizonyítéka e különleges könyvbemutató volt. A Magyar Állami Népi Együttes igazi ajándékot vehetett át Leventétől, s az ajándékot illett is megköszönni. Már Kelemen László főigazgató, Mihályi Gábor együttesvezető és Bánkúti András fotográfus lélekből jövő szavai is eltértek a megszokottól. Ezt követte az Együttes ajándéka: „plagizáltak”, az ellesett pillanatokat megörökítő fotókat keltették újra életre a táncművészek. A balett óra monotonsága, a menyasszony-öltöztetés szertartása, vagy a tükör előtt az utolsó simításokat végző fellépő jelent meg e mozgó életképekben. Úgy tűnik az Együttes tagjai befogadták a fotóművészt, erre utalt az őt köszöntő tapsvihar, a zsúfolásig megtelt aula nézőinek őszinte mosolya. Természetesen egy tánc-motiválta könyvbemutató nem telhetett el tánc nélkül, mindenki a parkettre sietett, s a szerző is derékon ragadott egy menyecskét, bizonyítva, hogy a tizenéves korában tanultak még nem mentek feledésbe.

Váradi Leventéhez személyes barátság fűz. Együtt dolgoztunk a Fölszállott a páva népzenei és néptánc vetélkedőben. A verseny külhoni sajtójáért voltam felelős, s ha jó fotóra volt szükségem, sűrűn fordultam hozzá. Gyakran ülünk le egy kis kvaterkázásra, megbeszélve a világ dolgait. Mikor fényképezőgépet cseréltem, az ő szakmai véleményét kértem ki választásomhoz, de ez is csak ürügy volt egy újabb beszélgetésre. Figyelemmel kísértem, mint a Szent Lámpások Program lelkes mozgatóját. A kulturális értékmentést kitűző kezdeményezésre életét tette fel, ötletét mindenki pozitívan fogadta, de amikor cselekvésre került a sor, már csak kevesekre számíthatott. A gyakori fiaskó soha sem vette el a kedvét. E program keretében utaztam be vele Moldvát és Gyimest egy ütött-kopott bérautóval. Levente a legkisebb faluban is otthonosan mozgott, s mindenkit ismert. Együtt hallgattuk a somoskai gyermekek énekét Benke Paulina tanárnő magyar foglalkozásán: „Az én kertem olyan kert, fogta magát, útra kelt”. Az idős családanya, Katalin már nincs köztünk, csak szavait, s a dallamot rögzíti a magnótekercs, mikor két cseresznyelevelet vesz kezébe, cicélni kezd: „Meg kell tűrni, mielőtt a szájamhoz veszem”. Trunkon, Gyur Paulina múltidéző szavai fogtak meg, s türelmesen vártunk a Pávából ismert Vrencsán Anitára, aki a riport kedvéért a divatos farmerét cserélte sebtében népviseletre. A kéttucatnyi riportalany közül már sokan nincsenek köztünk.

Levente munkáját sokszor közelről figyelhettem. Az Együttes tavalyi vendégjátékán, Lendván, a muravidéki magyarság központjában különösen elemében volt, mint egy légtornász mászott föl többször a színpadi traverzekre, hogy különleges pozícióból láthassa a világot. Az onnan készült, az azonos szögben libbenő szoknyákról készített fotója azóta is az egyik kedvencem. Az album egy kevésbé ismert világot tár elénk, stílusosan, több felvonásban. A próbák verejtéke mellett megjelennek a huncutul mosolygó lányok, az öltözőben pihenő művész, a kétkedés, s az öröm pillanatai. A felkészülést már áthatja a leplezett-leplezetlen lámpaláz, az utolsó simítások a bizonyítás előtt. Az igazi megmérettetés ezután
következik: az eddig domináló fekete-fehér színek hirtelen kiszínesednek. Emlékezetes előadások – a Kárpát-medence antológia, a Megidézett Kárpátalja, az Ezerarcú Délvidék, a Liszt-mozaikok, Az örök Kalotaszeg legemlékezetesebb pillanatai élhetjük át ismét együtt.

A függöny részben már ismét a backstage-é a főszerep. Degas pihenő balerina-képének, Borsos József Lányok bál után festményének hangulata elevenedik meg a kockákon. A katarzis feldolgozása mindenkinek másképp sikerül, az öröm gyakran könnyel vegyül. Két év munkája sűrűsödik a ’majd kétszáz oldalon. A képszerkesztő Bánkúti András fülszövegében a táncot tartja a legtörékenyebb művészetnek. Valóban, a nézőtérről mi csak a mosolyt, a csillogást, ez évben az ünnepet látjuk, a kötet viszont közelebb visz a mindennapokhoz, ahhoz a kitartó munkához, ami a Magyar Állami Népi Együttes hét évtizedes sikereinek záloga… töretlenül.

A kiadvány a Hagyományok Háza és az MMA Kiadó közös gondozásában jelent meg.

Váradi Levente
fotóalbum

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.