Ugrás a tartalomra

Velence elveszítheti világörökségi helyszín státuszát

2019.11.23
12:06
Forrás
Euronews
Az elmúlt hét szélsőséges áradásai után most az is fenyegeti Velencét, hogy elveszítheti világörökségi helyszín státuszát.

Az olasz város 1987-ben került fel az UNESCO listájára, ami az adott állam kötelezettségeivel is jár. Óvni kell és megőrizni a helyszínt. A Világörökségi Központ igazgatója szerint drámai a helyzet Velencében, és Januárban újra felmérik majd az állapotokat. Hangsúlyozta, vannak kétségek a város gazdálkodását illetően, a túlburjánzó mértékű turizmus és az áradások hatása is aggályos. Az UNESCO 2017-ben indított vizsgálatot. Velence akkor közel került ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. A közelmúlt megemelkedett árapály szintje elérte a 187 centiméteres magasságot. Erre a fokozódó veszélyre az UNESCO is felfigyelt.

Olaszország
Velence
UNESCO

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.