Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartottak a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban

2019.11.27
12:44
2019.11.27
19:41
Forrás
Pannon RTV
A bemutató előadásokra olyan nyolcadikos diákokat vártak, akik jövőre matematikai, számítástechnikai vagy képzőművészeti tehetséggondozó szakra szeretnének iratkozni.

Arcképet és tájat is szeret rajzolni, főleg ceruzával a törökkanizsai Dancsó Zsófia. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium nyílt napjára ő is eljött, mert a képzőművészeti szakra iratkozna: „Nagyon szeretek festeni, rajzolni és a tanárnő is a rajzórán mindég megdicsér, hogy nagyon szépen rajzolok. Igazából ebből jöttem rá, hogy én ezt szeretném csinálni ezután is.”

Minden nap igyekszik a tanulás mellett rajzolni a topolyai Vasić Nasztászia. A bátyja, aki valamikor az intézmény diákja volt, sokat segíti a felkészülésben: „Mostanában szeretek kisebb csendéletet összeállítani, és azokat lerajzolni. De igazából, amit kitalálok, azt is szeretem papírra vetni.”

A felvételi vizsgán a jelentkezők csendéletet rajzolnak és festenek, valamint egy szobrot is el kell készíteniük, amelyet egy négytagú zsűri fog elbírálni. Aki akar, előtte felkészítőre járhat.

Balla Ákos, szobrászat tanár, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta: „A fölkészítőn csak a fölvételire koncentrálunk, hogy a fölvételi sikerüljön. Ez egy elég nehéz felvételi, úgy gondolom. Itt nem arról a rajzról és festészetről, szobrászatról van szó már, amit ők megszokhattak az elemi iskolában, ez már egy kicsit komolyabb ennél.”

Tizenegyedik alkalommal szervez a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti, matematikai és számítástechnikai felkészítő tanfolyamokat. 96 tanórát láttak elő a képzőművészetet gyakorló diákoknak. A matematikus tagozatra jelentkezők 120 tanórát hallgathatnak, míg az informatikusok 88-on készülhetnek a felvételire.

Csikós Pajor Gizella, igazgató, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta: „A matematika szakra a legnehezebb a felvételi vizsga. Olyan tananyagokat és olyan nehézségű feladatokat ölel fel egy-egy témakörből, amelyeket az általános iskolában a kötelező tanórák keretein belül nincs idő és nem is tudnak érinteni a matematika tanárok.”

Az igazgatónő elmondta, hogy jövőre - a korábbi évekhez képest - korábban lesz a felvételi vizsga, május 15-én, 16-án és 17-én szervezik meg ezeket.

Zenta
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
nyílt nap
Csikós Pajor Gizella

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.