10 fürdőszoba teljes felújítása történt meg a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium épületében. Továbbá a konyha is új eszközökkel bővült, egy hűtőszekrénnyel és egy sütővel is.
Kilenc oktatási intézmény vesz részt Zentán a Bolyai Iskolák Találkozóján. A Kárpát-medencei középiskolák találkozóját, röviden a BIT-et, 19. alkalommal szervezik mintegy 100 résztvevővel.
A matematikai-számítástechnikai szak bemutatásával kezdődött meg a három napot felölelő nyílt nap a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban.
Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint a Magyar Összefogás listavezetője és jelöltje szóltak az egybegyűltekhez.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.