Ugrás a tartalomra

Csillogás van, karácsonyi hangulat nincs

2019.12.16
13:35
2019.12.16
16:50
Forrás
Pannon RTV
Kilátogattunk a belgrádi karácsonyi vásárba, amelyről kiderült, hogy nem is vásár.

A szerb főváros ünnepi hangulata egyelőre elmarad az európai városokétól, ennek ellenére a Mikulással ott is találkozhatunk, és lehet, hogy még egy-egy kívánságunkat is teljesíti. Sorra jelennek meg a hírek arról, hogy melyik város karácsonyi vására lett a legszebb, legérdekesebb, legmodernebb. Ahogy arról is számos híradás szól, hogy egy-egy városban, például Belgrádban, milyen hamar felkapcsolták az ünnepi fényeket, vagy hogy a korábbi években mennyibe került a főtéren felállított karácsonyfa. Arról azonban kevés szó esik, hogy míg a szerb főváros valóban gyönyörű ünnepi díszekben pompázik minden évben, valószínűleg sosem fog felkerülni a legjobb karácsonyi vásárok listájára. Sokak szerint a belgrádi vásár szegényes és a hangulatát jelentősen rontja, hogy nem kézművesek árulják a termékeiket, hanem tömeggyártott kínai áruval és cukordömpinggel van tele. A kevés különlegesebb terméket áruló bódéban pedig idénymunkások dolgoznak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az ünnep jelentősége vagy hogyan készül a forralt bor, a kürtős kalács vagy a mézeskalács.

A gyerekek azonban semmit sem érzékelnek a rendezetlenségből, a város sétálóutcáján ugyanis több Mikulás is a kívánságaikat lesi, és bármikor rendelkezésre áll egy-egy fénykép erejéig. Ez az év, ahogy a többi is mindig jó és fárasztó a Mikulás számára, mert elég sok jó gyerek van, és a Mikulásnak jól fel kell pakolnia a szánkóját, és elinduljon a jó gyerekek házai felé, és időben odaadja nekik az ajándékot. A mi gyerekeink ugyanis ezt megérdemlik, a mi gyerekeink jók, nagyon jók.
Az úgynevezett újévi vásár, amely már majdnem hatvan éve várja a látogatókat, szintén veszített fényéből az évek alatt, és egyre kevesebben látogatnak ki a belgrádi vásárcsarnokba azért, hogy december közepén is felülhessen a hullámvasútra. A legnagyobb érdeklődés inkább a hüllők iránt volt. Nenad Korićanac, hüllőtenyésztő: Fényképezkednek a gyerekek. Mi már hatodik éve vagyunk itt, az érdeklődés minden évben nagy. Szeretnek fényképezkedni. Inkább arra költenek, hogy kapjanak egy képet, mint hogy felüljenek valamire.
A téli vidámpark december 30-ig látogatható, míg a sétálóutcai árusok még februárban is várják a látogatókat. A szerb főváros szépségeit télen is érdemes megnézni, bécsi vagy budapesti vásári hangulatra azonban senki ne számítson.

vásár
Belgrád
karácsony
hangulat

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.