Ugrás a tartalomra

Ana Brnabić a régió országainak vezetőivel tárgyal Podgoricában

2017.08.02
13:30
2017.08.02
18:34
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb miniszterelnök többek között Mike Pence amerikai alelnökkel is tárgyalt.

Mike Pence elégedettségét fejezte ki Szerbia azon törekvéseiért, amelyek a két ország minél szorosabb kapcsolatainak kiépítésére vonatkoznak.

Ana Brnabić Duško Marković montenegrói kollégájával is tárgyalt. Az egyeztetésen a két ország együttműködésének folytatásáról esett szó, valamint arról, hogy az Európai Unióba tartó úton hogyan tudják egymást támogatni. Emellett a gazdasági, mezőgazdasági és turisztikai együttműködés erősítése, közlekedési és infrastrukturális projektek is szóba kerültek.

Brnabić rajtuk kívül Denis Zvizdićtyel, a bosznia-hercegovinai államszövetség minisztertanácsának elnökével is tárgyalt. A szomszédos ország kulcspartner Szerbia számára, és a továbbiakban szeretnék még inkább fokozni a politikai párbeszédeket és a közös kormányülések gyakorlatát is szeretnék folytatni - tette hozzá Ana Brnabić.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Mi ma mindenképpen ismét kiemeljük a katonai függetlenség iránti elkötelezettségünket, és értékeljük, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO-tagországok is tiszteletben tartják ezt a katonai függetlenséget. Emellett Szerbia mindenképpen úgy van számon tartva, mint az egyik vezető ország a Balkánon, ami a békefenntartó misszióban való részvételünket illeti. Szerbia ilyen szempontból Európában a hetedik, a világon pedig a 45. helyet foglalja el. Ebből egyértelműen látszik a komolyságunk és az elkötelezettségünk a békefenntartó missziók folyamatában, úgy az ENSZ, mint az Európai Unió vonatkozásában.”

(Szerbiai RTV

Ana Brnabić
Podgorica
Szerbia

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.