Ugrás a tartalomra

Vajdasági hagyományőrzők

2020.01.23
10:57
2024.03.19
08:49
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársai 2019-ben is különösen sokat tettek a hagyományok átörökítéséért, a délvidéki magyarság otthonmaradásáért.

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság szakmai munkáját átgondoltan, közművelődési szemléletben végzi. Az elmúlt évet is tudatosan tervezte, eredményeik szakszerűségről tanúskodnak, s egyben látványosak is.

Az év kezdését jelzi az immár hagyománnyá vált – a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel közösen rendezett – Dúrmoló Téli Népzenei Tábor. Szervezőinek koncepciója bevált: január első napjai a téli szünetben jól hasznosíthatóak a gyerekek körében, megtapasztalhatják a közösség, s az együttmuzsikálás élményét. E rendezvény szerves folytatása a Dúr-Moll, Fiatal népzenészek találkozója februárban, valamint a Dúr-Moll, a vajdasági fiatal népzenészek háromrészes koncertsorozata.

A Hálózat munkatársai kiemelt feladatuknak tekintették a legifjabb nemzedék megszólítását. Ennek nyomán, Varázskosár néven interaktív foglalkozásokat szerveztek óvodai csoportoknak a Vajdaság különböző településein. A Ricsaj, találkozás a Népművészettel elnevezésű kezdeményezés keretében vajdasági néptáncoktatók, néptáncosok, zenészek, mesemondók és kézművesek tartottak foglalkozásokat gyerekeknek. Az óvodapedagógusok továbbképzését a zentai – három hétvégére szervezett – akkreditált tanfolyam biztosította, amelyre 25 pedagógus érkezett Vajdaság szinte minden részéből. A továbbképzéssel függ össze A mesemondás folklórizmusa elnevezésű szakmai nap. A februárban megtartott zentai rendezvény kifejezett célja volt, hogy ráirányítsa a közvélemény figyelmét az élőszavas mesemondásra. A szimpózium egyben lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők a 25 éves Kálmány Lajos Népmesemondó verseny eredményeit és értékeit együtt elemezzék. Az adventi időszakban szervezték a Cseremese „Nálunk így mesélték” elnevezésű programot felnőtt mesemondók bevonásával, ami több településen népszerűsítette a magyar mesekincset.

Figyelemre méltó a 2017-ben elkezdett a Játéktól a mesterségig kézműves kiállítás, amely számos helyen mutatkozott be, s motivációt adott az alkotóknak arra, hogy 2019-ben –már második alkalommal- zsűriztessék népi iparművészeti alkotásaikat. Munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy mára a vajdasági zsűrizett termékek szolgálnak etalonul a következő kézműves generáció számára.

A Hálózat munkatársai kiemelkedőnek tartják a kézműves szakmai képzéseken elért eredményeket. A nemezelőképzés, a gyékényszövő oktatás, a fazekasmesterség fortélyainak tanítása a nagy múltú, de feledésbe ment szakmák becsületét hozza vissza modern világunkba. A viseletkészítő tanfolyamok a helyi minták, motívumok megőrzését, készítésük elsajátítását szolgálja. A kurzusokon elkészült viseletekből utazó-kiállítás készült, ami Vajdaság-szerte népszerűsítette a népi iparművészetet.

A Hagyományok Háza Corvin téri székházában március 9-én egész napos programmal mutatkozott be a Vajdaság. A tematikus napra hatvanan érkeztek. A kézműves foglalkozások és gyermekprogramok a tavaszváráshoz kapcsolódtak.

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték Zentán a III. Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom programot, a vajdasági magyarság egyik legrangosabb ünnepét. A jeles eseményen mintegy háromezer vendég vett részt az egész Kárpát-medencéből.

Hagyományok Háza
hagyományok

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.