Ugrás a tartalomra

Elhelyezték az adai wellnessközpont alapkövét

2020.02.03
16:40
2020.02.03
17:09
Forrás
Pannon RTV
Több medence, szaunák, játszósarok és természetesen éttermek is várják majd az adai wellnessközpont vendégeit több mint kétezer négyzetméteren.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója és Bilicki Zoltán, Ada polgármestere helyezte le a wellnessközpont alapkövét. Az első szakaszban az épület maga, illetve a szolgáltatások kiépítése készül el, azonban idővel ezt majd tovább is szeretnék bővíteni. Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója a tervekkel kapcsolatban elmondta: Még nem alakítottuk ki az árakat, szeretnénk először az objektumot befejezni és utána az árakat kialakítani. Mindenképpen szeretnénk azt, hogy elérhető árak legyenek, azt szeretnénk, hogy minél többen látogassanak el hozzánk. Az ár ne legyen probléma ebből a szempontból.

Habár a közbeszerzési pályázatot a helyi üdültetési közvállalat írta ki, a szükséges pénzösszeget – mintegy 438 millió dinárt – az önkormányzat állja, részben banki kölcsönből, részben pedig önerőből. Bilicki Zoltán, Ada polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta, hiánypótló szórakoztatási központot szerettek volna létrehozni: Úgy gondolom, hogy ilyen jellegű objektum a környező községekben nincs. Szemtanúi lehetünk, hogy viszonylag nagy az igény az ilyen élményfürdőkre, ugyanis aki utazik és kijár Magyarországra, sűrűn láthatja, hogy sok vajdasági igényli ezt a szolgáltatást, és ezért döntöttünk így, mivel Vajdaságban ilyen hasonló épület nem működik – legalábbis itt, a közvetlen közelünkben.

Az alapkőletétel alkalmából Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke elmondta, az elmúlt évben mintegy 10 százalékkal nőtt a Vajdaságba látogató turisták száma, ennek pedig jelentős gazdasági haszna van a helyi lakosság számára: Fontos elmondani, hogy egyre több turista érkezik hozzánk, nem csak a szomszédos országokból, hanem az egész világból. Csak a Kínából érkezők számának növekedése elegendő ahhoz, hogy abban bízzunk, hogy egyre több ilyen létesítmény építésére lesz szükség, és erre valóban törekszünk, amikor a közpénzekről van szó.

Az egyemeletesre tervezett komplexum várhatóan 2021 augusztusában fogadhatja majd első vendégeit.

Ada
wellness
medence
alapkőletétel
Adica Üdültetési Közvállalat
Bilicki Zoltán
Igor Mirović

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.