Ugrás a tartalomra

Nedimović: Az új technológiák alkalmazása nélkülözhetetlen a fejlesztésben

2020.02.26
15:45
2020.04.26
16:36
Forrás
Pannon RTV
Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter az Újvidék-környéki gazdákkal a mezőgazdaság helyzetéről, a fejlesztési lehetőségekről és az új technológiák alkalmazásának fontosságáról beszélgetett.

A takarmánykeverésben és a tojástermelésben is fontos az új technológiák bevezetése, mert ezekkel érhető el a versenyképesség. Az állami támogatás mellett a terményárak alakulása is fontos a gazdálkodásban – mondta Branisval Brborić. A stepanovićevoi vállalkozó kiemelte: „Az állam felvásárlással tudna hozzájárulni az árak alakulásához, de úgy érzem, hogy ez a gyakorlat még nem alakult ki olyan mértékben, amivel segíthetők a gazdák, hogy nagyobb mértékben foglalkozzanak mezőgazdasággal.”

A pirosi Bancsi Zoltán 100 hektáron gazdálkodik, kizárólag szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. Szerinte a mezőgépek vásárlására most jók a feltételek: „Itt többféle támogatásban vehetünk részt, megvan a köztársasági alap, a tartományi alap, ami jobban alapozódik a gyümölcstermesztőkre, de a köztársasági pályázat, amire a fiam is pályázott, pont a fiatal mezőgazdasági termelőket célozza meg.”

Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter kifejtette, az új technológiák alkalmazása nélkülözhetetlen a fejlesztésben és a versenyképesség elérésében. Ez látszik is az Újvidék-környéki településeken - tette hozzá. Nedimović kiemelte: „A gazdák az adott területről nagyobb hozamot akarnak megvalósítani, valamint a legújabb tudományos-technológiai vívmányokat alkalmazni, amihez használják a szerb állam mezőgépekre vonatkozó támogatásait.”

Az Újvidék-környéki gazdaságok látogatása során Miloš Vučević, a város polgármestere az infrastrukturális beruházásokról és a termelésre kötött biztosításokról beszélt.

mezőgazdaság
Branislav Nedimović

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.