Ugrás a tartalomra

Severina tilosban járt, megbírságolták Belgrádban

2020.04.16
09:38
Forrás
021.rs
Az énekesnő az utcán tartózkodott a kijárási tilalom idején, és nem volt sem engedélye, sem alapos oka, hogy kint legyen.

Megbüntették az ismert horvát énekesnőt, Severinát, mert megsértette a kijárási tilalmat Belgrádban. Az elmúlt este 9 óra körül igazoltatták autójában ülve az utcán, és miután nem rendelkezett hatósági engedéllyel, a rendőrállomásra kísérték, és 50 ezer dinár bírságot szabtak ki rá, amit rögtön ki is fizetett. Az énekesnő egyébként többféle magyarázattal is szolgált, miért nincs odahaza a kijárási tilalom idején. Először azt mondta, a gyógyszertárba indult. Később változtatott a történetén, és azt mondta, csak más helyre akarta parkolni az autóját, majd arról beszélt, hogy összeveszett a férjével, azért ment el otthonról.

Severina
Belgrád
bírság
kijárási tilalom

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.