Ugrás a tartalomra

Több képviselő is éhségsztrájkol a Szerbiai Parlament épülete előtt

2020.05.11
17:16
Forrás
Szerbiai RTV
Maja Gojković, a Szerb Képviselőház elnöke aggodalmát fejezte ki a sztrájkoló képviselők egészsége miatt.

A sort Miladin Ševarlić független képviselő kezdte meg, aki így kívánta kifejezni elégedetlenségét amiatt, hogy a köztársasági parlament nem nyit vitát Szerbia területi integritásának és szuverenitásának kérdéskörében. Boško Obradović, az ellenzéki Dveri elnöke is csatlakozott a sztrájkhoz. Mint mondta, ő nemcsak Koszovó, hanem a szerb alkotmány megvédése érdekében tiltakozik. Véleménye szerint el kellene halasztani a választásokat, mert azok veszélyeztetik a lakosok egészségét, a demokráciát és az alkotmányosságot is. A hatalmi Szerb Haladó Párt képviselői közül Aleksandar Martinović és Sandra Božić jelentették be, hogy nem vesznek magukhoz ételt. Azt mondják, így próbálják az ügyészség és a bíróság figyelmét felhívni arra, hogy cselekedjenek Boško Obradović fasiszta megnyilvánulásai és erőszakos cselekedetei kapcsán. Maja Gojković, a Szerb Képviselőház elnöke aggodalmát fejezte ki a sztrájkoló képviselők egészségéért. Ma délután a folyamatot megkezdő Miladin Ševarlić felhagyott az éhségsztrájkkal, mert véleménye szerint a másik két fél csatlakozása elvonta a figyelmet az általa kezdeményezett ügyről.

Belgrád
éhségsztrájk
parlament

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.