Ugrás a tartalomra

Újra megnyithatták Szaúd-Arábia mecseteit

2020.05.31
15:29
Forrás
index.hu
Szigorú óvintézkedések mellett lehet a mecsetekben tartózkodni.

Közel két hónap után ismét kinyithattak Szaúd-Arábia mecsetei, a zarándokok elől február óta elzárt Mekka viszont továbbra sem látogatható, írja a New York Times.

Az országban a ramadan idején is arra kérték a hívőket, hogy inkább otthon imádkozzanak, idén a böjti időszakban a közös esti imák is elmaradtak.

Május végén a mecsetek újranyithattak, de csak szigorú óvintézkedések mellett. Kötelező a két méter távolság betartása, ima alatt az arcmaszk viselése és a kézfogások, ölelések kerülése.

A mecsetekbe 15 év alatti gyermekek nem mehetnek be, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket pedig arra kérik, otthon imádkozzanak. A jeruzsálemi al-Aksza-mecsetnél a belépők testhőmérsékletét is ellenőrizték.

Szaúd-Arábia
mecset
imádkozás
óvintézkedések

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.