Ugrás a tartalomra

Dačić: Szerbia és Magyarország viszonya történelmi csúcson van

2020.06.09
18:08
2020.06.09
18:27
Forrás
Pannon RTV
Nem hinném, hogy Orbán Viktor bármilyen lépése ellenséges lenne Szerbia számára - ezt mondta Ivica Dačić.

A hétvégén a szerb médiában jelentek meg arról cikkek, hogy a magyar miniszterelnök Trianon 100 éves évfordulóján egy a történelmi Magyarország térképét ábrázoló emléktáblát leplezett le. Egyes hírportálok összekeverték a Budapesten épített Trianon emlékművet és a Sátoraljaújhelyen leleplezett turul szobrot. A szerb külügyminiszter ma úgy fogalmazott, hogy Szerbia és Magyarország viszonya történelmi csúcson van. Északi szomszédunk, illetve személy szerint Orbán Viktor magyar kormányfő és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter mindenben támogatják Szerbiát - tette hozzá Dačić: „Mi ezt nem tekintjük fenyegetésként a területi integritásunkra. Ellenkezőleg. Sohasem volt jobb viszonyunk Magyarországgal, mint most, beleértve a Vajdaságban élő szerb és magyar nép viszonyát is. Nem kellene ezt összeesküvés elméletekhez felhasználni, miszerint bármiféle magyarországi tervekről lenne szó.”

Szerbia
Ivica Dačić
Orbán Viktor
Trianon 100
Trianon

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.