Ugrás a tartalomra

A járvány nem múlt el, egyes országrészekben újabb erőre kapott

2020.06.10
10:41
2020.06.10
11:56
Forrás
Szerbiai RTV
Az immunológus úgy véli, a kisebb gócpontokkal is el tudunk bánni, ha óvatosak vagyunk.

Visszatérhetnek Szerbia egyes részein a koronavírus miatt korábban bevezetett korlátozások, hívta fel a figyelmet Srđa Janković immunológus. A járvány második hullámára megvan az esély, a vírus továbbra is jelen van az országban. A szakértő szerint azonban, megfelelő védelem mellett, ha lesz is második hullám, sok apróra bonthatjuk, és külön-külön is leküzdhetjük. Az immunológus hozzátette, a vírus továbbra is gyenge jelenlétet mutat az országban, azonban fontos az óvintézkedések betartása, valamint a fizikai távolság fenntartása.

Srđa Janković, immunológus: „Nagyon fontos figyelmet fordítani a megelőző intézkedésekre. Az általunk tett ajánlások továbbra is hatályban vannak, még akkor is, ha már nincsenek olyan korlátozó intézkedések, amelyek a járvány első szakaszában voltak. Ezért továbbra is óvatosnak kell lennünk, és minél inkább tartsuk be az egymás közti fizikai távolságot.”

koronavírus
járvány
gócpont
második hullám
Szerbia
Srđa Janković
immunológus

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.