Ugrás a tartalomra

Ünnepélyesen átadták a Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégiumának felújított épületét

2020.06.11
14:52
2020.06.11
21:09
Forrás
Pannon RTV
Átadták Nagybecskereken a teljes egészében anyaországi támogatásból felújított Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégiumát.

A visszaszármaztatott épületbe költözik majd át a Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium. A remények szerint a közép-bánáti magyarság közösségi életének a központja is itt lesz. A magyar kormány az épület felújítására és felszerelésére 1,2 milliárd forintot biztosított.

A Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek Nagybecskereken 1880-tól 1944-ig végezték tevékenységüket. A második világháború után az épületet államosították. Falai között katonakórház, árvaház és két középiskola is működött. A visszaszármaztatása után a lepusztult épület a Nagybecskereki Egyházmegye tulajdonába került.

A szalagot Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke és Pásztor István, a VMSZ elnöke vágta át az épület átadásakor. A magyar kormány támogatásának köszönhetően a felújítást a kor követelményei szerint végezték, ugyanakkor igyekeztek tiszteletben tartani a műemlékvédelmi szempontokat is.

A Pannon RTV élőben közvetítette az átadást Nagybecskerekről 2020. június 11-én, csütörtökön 17 óra 15 perctől:

Az épületet Pastyik Róbert plébános, a Nagybecskereki Egyházmegye helynöke áldotta meg és mondott alkalmi imát.

„Azért tanulunk, azért dolgozunk, hogy folytassuk Isten teremtő művét. Ez az alkotás, ami most létrejött valóban hozzásegít mindannyiunkat, hogy társai lehetünk a teremtés művében. Ennek az alkotásnak a létrehozói a Boldogasszony Iskolanővérek, és mindenki, aki bármit is tett ebben a munkában, Isten munkatársává vált.”

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy a rend magyarországi történetének több mint 160 esztendejében benne van az ezer esztendős Kárpát-medencei keresztény és magyar sors is és az Isten kegyelméből való megújulás.

„Amikor 2015-ben Pásztor elnök úrral és munkatársaival bejártuk a felújításra váró épületet, mindannyian éreztük, hogy a magyar megújulás rendelt ideje megérkezett Délvidékre is, Szabadkától Nagybecskerekig és Doroszlótól Hertelendyfalváig. Egy nehéz huszadik század után Boldogasszony Anyánk – akinek oltalmába Szent István királyunk 1038-ban felajánlotta a magyarok országát és népét – letekintett miránk, és ismét megsegített bennünket, mai magyarokat.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy a testület feladata a közösség összefogása, a magyarok erősítése hitében, anyanyelvében, tudásában és kultúrájában. Ünnepi felszólalásában köszönetet mondott a nővéreknek.

„Köszönjük azt az áldásos munkát, amelyet a Miasszonyunk Iskolanővérek ezen a tájon, Versecen kezdve, majd itt Nagybecskereken tettek, a bánsági tájat hittel, kereszténységgel, értékkel, emberi és női, asszonyi tudással és szeretettel belakva, hiszen az az érték, amelyet önök képviselnek, számunkra és a jövő számára is meghatározó lesz.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében arról szólt, hogy a Nagyboldogasszony Iskolanővérek 1880-ban azért kerültek a bánáti városba, hogy általuk ismerjük meg képességeiket és tudjuk meg mire vagyunk képesek.

„Az ő történetük egybefonódik az itteni magyarság sorsával. Megpróbáltatásaik és kitartásuk az itteni magyarság kitartását erősíti, emeli, teljesíti ki. Van, hogy csodákkal, de legtöbbször a magyarság összefogása által. Én most, ezen a felemelő ünnepen szeretném megköszönni mindazoknak, akikkel összefogva megérhettük ezt a napot.”

A két katolikus szórványkollégiumnak - a muzslyai Emmausz fiúkollégiumnak és a nagybecskereki leánykollégiumnak is köszönve, Nagybecskereken minden évben négy középiskolában nyílnak magyar osztályok.

Hogyan újult meg a nagybecskereki zárda?

Új szobák, ebédlő, konyha, díszterem, tornaterem és zeneszoba. A magyar kormány támogatásának köszönve Nagybecskereken befejeződött az egykori Leánynevelő Intézet felújítása. A visszaszármaztatott épületbe költözik majd át a Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium és a közép-bánáti magyarság közösségi életének a központja is itt lesz.

Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégium
Kövér László
Pásztor István
Fejsztámer Róbert
átadás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.