Szerbia és Magyarország kapcsolatai az elmúlt időszakban látványosan fejlődtek, és mára egész Európa számára példaértékűek - jelentette ki Kövér László Budapesten, az Országházban, miután megbeszélést folytatott Vladimir Orlićtyal.
Az Öböl-térséggel és azon belül az Ománi Szultánsággal folytatott politikai, kereskedelmi, befektetői és ipari kapcsolatok fejlesztéséről is szó volt Kövér László ománi tárgyalásain.
Három vajdasági díjazottja lett az idei Életmese-pályázatnak, amelynek díjátadóját ma tartották a magyar Országházban. A pályázatot 14 évvel ezelőtt indították el azzal a céllal, hogy megőrizzék a családtörténeteket szerte a Kárpát-medencében.
A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.
Szentmisével ért véget a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése a letnicai Mária-kegyhelyen, ahol együtt imádkoztak a Püspöki Szinódus 16. közgyűlésének sikeréért, amely ősszel lesz Rómában.
Harangozó László, a Szabadkai Református Egyházközség lelkipásztora lett a Szerbiai Református Keresztyén Egyház új püspöke. Esküjét ünnepi keretek között tette le Bácsfeketehegyen.
Az ABC & T Képzőművészeti Szakkör két tagjának Szabó Eszternek és Kovács Monellának nyílt önálló tárlata a Szabadkai Városi Könyvtár palicsi fiókkönyvtárában. A megnyitón szűknek bizonyult a kiállítóterem, a látogatók közül többen nem fértek be.
A topolyai szennyvíztisztító átadása óta próbaüzemben működött. Ez alatt az időszak alatt megfigyeléseket végeztek, ellenőrizték annak technikai működését, valamint a megtisztított vizet is folyamatosan értékelték.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.