Ugrás a tartalomra

A választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták Torontálvásárhelyen

2020.06.18
18:40
2020.06.18
19:12
Forrás
Pannon RTV
Lakossági fórumot tartottak szerda este a torontálvásárhelyi József Attilla Művelődési Otthonban.

A találkozón a vasárnapi választásokon való részvétel fontosságáráról is beszéltek. Az eseményen jelen volt többek között Pintér Anna-Mária tartományi képviselőjelölt, Sztojkó József, a VMSZ nagybecskereki önkormányzati listavezetője, Horti László, a VMSZ torontálvásárhelyi elnöke és egyben az antalfalvi önkormányzat listavezetője, illetve Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke is.

Kovács Elvira, alelnök, VMSZ: „Nagyon sok emberrel találkoztam, és láttam a szemükben a bizakodást, a tenni akarást, attól függetlenül, hogy számbeli hátrányban vannak, főleg a Dél-Bánátban, egészen piciny magyar kis falucskákban, de keményen tartja őket a hit, és keményen kiállnak magyarságuk mellett, önazonosságuk mellett. Gyönyörű volt látni, mikor arról beszéltünk, hogy nem az a magyar, akinek a felmenői magyarok voltak, hanem, akinek az unokája is magyar lesz.”

Torontálvásárhely
lakossági fórum
József Attila Művelődési Otthon
Kovács Elvira
VMSZ

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.