Ugrás a tartalomra

Nem zárják le Belgrádot, de szigorító intézkedéseket vezetnek be

2020.07.02
20:30
2020.07.03
09:52
Forrás
Pannon RTV
A legnagyobb gond a fővárosban van, az országban található fertőzöttek 82,5 százaléka Belgrádban van. Eszerint kijelenthető: Belgrád gócpontnak számít – mondta Aleksandar Vučić a közmédia műsorában.

Pénteken a szerb kormány új intézkedéseket fogad el a koronavírus miatt - közölte Aleksandar Vučić a Szerbia RTV-n.

A szerb államfő elmondta, az elmúlt napokban Predrag Kon járványügyi szakemberrel és Darija Kisić-Tepavčevićtyel, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettesével egyeztetett.

Az elnök beszámolt arról is, hogy a válságstáb mai ülésén úgy határoztak, hogy két hétre leszűkítik az éjjeli klubok és kávézók munkaidejét, ami azt jelenti, hogy 23 és 6 óra között nem lehetnek nyitva, kivételt képeznek azok a vendéglátóipari egységek, amelyek kerthelyiséggel rendelkeznek. A döntés oka, hogy a zárt helyiségek komoly járványforrásnak számítanak – mondta az államfő.

Az egyetemista kollégiumokat is bezárják Belgrádban.

A városi és peremvárosi járatokon kötelező lesz a maszk viselése, ugyanúgy, ahogy a bevásárlóközpontokban is, ellenkező esetben hétfőtől 5-6 ezer dináros pénzbüntetésre számíthatnak az ezt megszegők.

Zárt helyeken 100, nyílt helyeken 500 személy gyűlhet össze legfeljebb. A társadalmi távolságot azonban mindenképpen tartani kell, valamint a védőmaszk viselése is kötelező lesz. Nyílt térben a vírus jelentősen kisebb mértékben fertőz – magyarázta Vučić.

Ha rajta múlna, bezárná Belgrádot és visszavezetné a kijárási tilalmat, mert ez lenne a legbiztosabb módja annak, hogy megfékezzék a vírus terjedését, de az orvosok tanácsát megfogadva egy ilyen mértékű intézkedésre egyelőre nem kerül sor – tette hozzá.

Több kórházat is Covid-kórházzá alakítanak át a fővárosban – fűzte hozzá az elnök. Amennyiben ezek a létesítmények megtelnek, az arénákat is megnyitják az enyhébb tünetekkel rendelkezők előtt.

Kiemelte, amennyiben ezek az intézkedések négy napon belül nem érik el a céljukat, további intézkedésekre lesz szükség és azt sem zárja ki, hogy lezárhatják a szerb fővárost. Szerinte ez lenne a leghelyesebb lépés már most is.

Belgrád
koronavírus
járvány
intézkedés
szigorítás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.