Ugrás a tartalomra

Mikor lesz hatása a hatályba lépő járványügyi intézkedéseknek?

2020.07.17
09:29
2020.07.19
07:31
Forrás
Pannon RTV
Dr. Predrag Kon epidemiológus szerint a mostani szigorítások hatásaira legalább egy hetet, vagy ennél még több napot kell várnunk. Elmondjuk azt is, milyen korlátozásokhoz kell tartanunk magunkat.

Mától Szerbia egész területén, zárt helyen kötelező a szájmaszk viselete, függetlenül attól, hogy az önkormányzatok rendkívüli állapotot hirdettek-e vagy sem. Kültéren és zárt helyiségekben egyaránt legfeljebb tíz ember tartózkodhat, a maszk a szabadban is kötelező, amennyiben nem tartható be a másfél méteres távolság. Nézzük meg milyen intézkedéseket vezettek be még.

Szabadka Város Válságkezelő Törzskarának döntése szerint azok a vendéglátóipari egységek, amelyek nem rendelkeznek kerthelyiséggel, 6 és 21 óra között tarthatnak nyitva. Ugyanez a munkaidőkorlát vonatkozik a bevásárlóközpontokra és üzletekre is. A korlátozás nem vonatkozik a gyógyszertárakra, üzemanyagtöltő állomásokra és ételt kiadó pultokra.

Mától tilos a nyilvános helyeken, zárt és nyílt területen 10-nél több személynek gyülekeznie. A nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kötelező tartani. A védőmaszk használata nyílt téren is kötelező, azokon a helyeken, ahol nem lehetséges a másfél méteres távolságtartás.

A vendéglátóipari egységek kerthelyiségekben 23 óráig fogadhatnak vendégeket. Minden objektum bejáratánál pontosan fel kell tüntetni a terület nagyságát, illetve az egyidőben benntartózkodó személyek számát. Továbbá minden személynek minimum négy négyzetméteres területet kell biztosítani.

 

Dr. Predrag Kon epidemiológus szerint az életbe léptetett intézkedések eredménye 7-10 nap múlva várható. A kérdésre, hogy korai volt-e a rendkívüli állapot felfüggesztése, Kon azt válaszolta: meg voltak győződve róla, hogy a járvány megszűnt. „Ami a rendkívüli állapotot és a rendkívüli állapot megszüntetését illeti, az volt a meggyőződésünk, hogy a járvány megállt, és ez valóban történelmi hiba volt. Valamit másképp kellett volna tennünk, függetlenül attól, hogy a gazdasági szempontot is figyelembe kellett venni, de egyszerűen ezt is meg kellett tenni. Tehát a válaszom az, hogy igen, minden bizonnyal másképp és erőteljesebben kellett volna ragaszkodni a meghozott intézkedésekhez, de ez nem valósult meg.”

Dr. Predrag Kon kiemelte, a vírus a várakozásokkal ellentétben jól tűri a meleget, ezért volt fontos bevezetni az óvintézkedéseket. Az eredmények jelentkezni fognak, de valószínűleg csak hetek múlva - hangsúlyozta a járványügyi szakértő.

szigorítás
koronavírus
intézkedések
Szerbia
Dr. Predrag Kon

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.