Ugrás a tartalomra

Holnap bízza meg a Szerb Haladó Pártot a kormányalakítással az államfő

2020.07.20
10:39
Forrás
Tanjug
Amint megkapja a kormányalakítási megbízást a Szerb Haladó Párt, rögtön elkezdi a tárgyalásokat a potenciális partnerekkel. A kormány legkésőbb másfél hónap múlva megalakulhat.

Az Aleksandar Vučić elnökkel való holnapi konzultációról Miloš Vučević, a haladók elnökségi tagja nyilatkozott. Azt mondta, amint a kormányalakítási megbízást megkapják, megkezdik a tárgyalásokat a potenciális koalíciós partnerekkel a kabinetről. Arra számít, hogy Szerbia kormánya egy, illetve másfél hónap múlva megalakulhat, mindenképpen az alkotmányos és törvényi határidőkön belül.

Olyan kormányra van szükség Vučević szerint, amelynek lesz elég kapacitása, energiája és politikai ereje, hogy az ország elnökével karöltve az elkövetkező négy évben Szerbia gazdasági megerősödésén dolgozzon és harcoljon a koronavírus-járvány ellen.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy ő az egyik legfőbb jelölt a miniszterelnöki tisztségre, Vučević azt válaszolta, hogy ez spekuláció, és az is marad. Azt azért hozzátette, hogy várhatóan nagy változások lesznek mind a kormányban, mind a parlamentben, mind pedig önkormányzati szinten. Ma egyébként a szocialisták listájának képviselőit fogadta a szerb elnök a kormányalakítási konzultációk keretében.

Szerbia
kormány
kormányalakítás
megbízás
haladók
Szerb Haladó Párt
Aleksandar Vučić
Miloš Vučević

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.