Ugrás a tartalomra

Kisebbségvédelem Európában

2020.08.03
12:03
2020.08.03
17:33
Forrás
Pannon RTV, MTI
A kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan garanciákat jelent az összmagyarság számára a Kárpát-medencében és a diaszpórában élők részére egyaránt.

Ezt hangsúlyozta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn a kilencedik Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen.

Szilágyi Péter az elmúlt tíz év nemzetpolitikai eredményeit összegezve úgy fogalmazott: valóban Kárpát-medencei térben tudunk gondolkodni, élni, dolgozni. Az összefogás gondolata pedig az élet minden területére kihat - tette hozzá.

Szilágyi Péter a Pannon Rádiónak nyilatkozva elmondta, a péntekig tartó konferencián a többi között szó lesz az Európai Tanácsnak az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelmében betöltött szerepéről, a nyelvi jogokról, valamint a magyar nemzetpolitika és a kisebbségvédelem lehetőségeiről is az Európai Unióban.

"Ebben az évben is külön hangsúlyt helyezünk a Kárpát-medencében lévő országok joghasználatára, a különböző jogszabályaira, kisebbségvédelmi szabályaira. Ezzel is bemutatva azt, hogy a gyakorlatban ez, hogyan is néz ki a határon túl, illetve bemutatjuk azt is, hogy Magyarországon ez hogyan működik, illetve milyen eredményeket értünk el az elmúlt években, illetve mire számíthatunk a következő években, milyenek az eredményeink nemzetközi téren, illetve Magyarország kormánya miket tett az elmúlt időszakban, hogy segítse a határon túli magyarjainkat."

kisebbségvédelem
Európa
magyarság
Kárpát-medence
Szilágyi Péter

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.