Ugrás a tartalomra

Pénteken érkezik a mintegy 18 ezer dináros bértámogatás

2020.08.04
13:48
Forrás
Tanjug
Az augusztusi bérekre is kifizeti a dolgozóknak az állam a minimálbér 60 százalékát.

Augusztus 7-én, pénteken utalják át a július hónapra vonatkozó állami bértámogatást, ami a minimálbér 60 százaléka, vagyis körülbelül 18 ezer dinár. Az előző 3 hónapban pontosan a minimálbér összegével segítette a munkavállalókat és a munkáltatókat a kormány, most az összeg 60 százalékával. A jelenlegi bérhozzájárulás mintegy 235 ezer cég több mint egymillió foglalkoztatottját érinti. A pénteken átutalt pénzt várhatóan nem aznap, hanem a következő héten kapják a számlájukra az érintett dolgozók.

bértámogatás
bérhozzájárulás
minimálbér
Szerbia
Siniša Mali

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.