Ugrás a tartalomra

A mezőgazdaságot viselte meg legkevésbé a járványhelyzet és a rendkívüli állapot Vajdaságban

2020.08.21
10:11
Forrás
Szerbiai RTV
A tartomány idegenforgalmának vesztesége azonban jelentős az első félévben.

Úgy tűnik, jól átvészelte a járványhelyzetet a vajdasági gazdaság - írja a szerb közmédia. A Vajdasági Gazdasági Kamara friss adatai szerint az év első hat hónapjában a tartományi gazdasági szereplők nagyobbrészt sikeresek voltak, különösen a mezőgazdaság területén. Ahogyan a világon azonban mindenhol, a turizmus itt is rendkívüli károkat szenvedett. 54 százalékkal kevesebb turista érkezett a tartományba az év első hat hónapjában, míg Újvidék például ennél is rosszabb számokat produkált. Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, a tartományi mezőgazdaság teljesítménye márciusban és áprilisban nagyot esett, ezt követően ugyanakkor olyan folyamatok indultak emg gyorsan, amelyek az ágazat helyzetének javulását hozták. Hozzátette, Vajdaság a régióban jelentős exportőr, az év első hat hónapjában a kivitel 6,6 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

Vajdasági Gazdasági Kamara
járvány
koronavírus
gazdaság
mezőgazdaság
veszteség
kár

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.