Ugrás a tartalomra

Az év eleje óta 24 motoros halt meg a szerbiai utakon

2020.08.22
17:02
2020.08.22
17:26
Forrás
Tanjug
A szerbiai belügyminisztérium ma közzétett adatai szerint emellett 347 pedig megsérült.

A 370 baleset során, amelynek egyik résztvevője motoros volt, az esetek felében kanyarodás vagy megfordulás alkalmával következett be a szerencsétlenség. Mindemellett az esetek többségében az előírt sebesség túllépése, illetve az útviszonyoknak nem megfelelő sebesség is hozzájárult a balesethez.

A belügyminisztérium adatai szerint az idei év első hét hónapjában Szerbiában összesen 4106 olyan balesetet jegyeztek, ahol a balesetben résztvevő két jármű valamelyike nem szabályosan kanyarodott, ami azt jelenti, hogy minden napra 20 ilyen baleset jut.

baleset
motoros
kanyarodás
gyorshajtás
Szerbia

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.