Ugrás a tartalomra

Függöny fel! – szeptember közepétől ismét lesznek előadások a színházakban

2020.08.24
07:52
2020.08.24
13:19
Forrás
Pannon RTV
Szeptember elsejétől visszatérnek a színészek a színházakba, ekkor kezdődnek a próbák, előadást pedig a hónap közepétől nézhet meg a közönség Szerbiában.

Ma kezdik meg a kultúrintézmények fertőtlenítését. Hat hónapos kényszerszünet után ismét a mindennapok része lesz a művelődés. A válságstáb pénteken meghozott döntése szerint minden megelőző intézkedést be kell tartani a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében.

A nézőknek kötelezően maszkot kell viselniük. A színészeknek előadás közben ez nem lesz kötelező, de feltehetően nagyon hamar beépítik ők is az előadásukba a maszkviselést – vélik a színházi dolgozók.

Nyitnak a mozik is. A filmeket is maszkban ülő közönségnek vetítik majd.

Mindkét kulturális intézményben maximum 500 néző követheti az előadásokat.

színház
mozi
előadás
koronavírus
Szerbia
nyitás
védőintézkedés

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.