Ugrás a tartalomra

Tanszercsomagot kaptak a vasutastelepi gyerekek

2020.08.28
19:22
2020.08.29
15:45
Forrás
Pannon RTV
40 gyerek kapott tanszercsomagot a VMSZ Női Fórumának szabadkai vasutastelepi szervezetének jóvoltából péntek délután.

A szeptemberi iskolakezdéshez összeállított csomagokat egy jótékonysági akció révén vásárolták meg. A szervezők a piacon értékesítették a levendulát és egyéb termékeket, ugyanis a tervezett Levendula-napok elmaradt.

A tanszercsomagokban füzetek és írószerek is voltak. A gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak. Kovács Krisztina most indul negyedik osztályba.

"A füzeteket pedig - ha valamelyik kis füzet kell, amit elfelejtettünk venni - akkor az ott lesz minden esetre. A ragasztót pedig minden órán zenén, magyaron, szerben is használhatjuk, ha valamit kéne ragasztani."

Rózsa Ramóna, a VMSZ Női Fórumának szabadkai vasutastelepi elnöke elmondta, a céljuk, hogy gördülékenyebbé tegyék az iskolakezdést.

"A legfontosabb tanszereket tartalmazza. Gondolok itt a rajzlapra, az ecsetekre, a vízi színesre, faceruzákra, füzetekre, ollóra. Mind olyan dolgok, amiket az általános iskolákban használnak, illetve fogyóeszközökről van szó."

Annak ellenére, hogy a Vasutas település jellegzetes rendezvénye, a Jótékonysági levendulanapok idén elmaradt a járványügyi intézkedések miatt, a szervezők a piacon értékesítették az árucikkeket. A bevételéből vásárolták a tanszereket.

 

Az eseményen részt vett dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke is.

"Ez ugyan szerény segítségnyújtásnak tűnhet, de azt mutatja, hogy a helyi közösség, illetve a városnak ebben a részében egy olyan közösség rész él, amely fontosnak tartja azt, hogy egyrészt azokat, akik nagyobb mértékben vannak erre rászorulva támogassák, másrészt kitüntessék azokat, akik rendszeresen az év folyamán járnak a különböző foglalkozásokra."

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, jelentős módja ez a segítségnyújtásnak, hiszen nem elsősorban anyagi jellegű, hanem a közösségi összetartozást emeli ki.

Szabadka
VMSZ
Vasutas Helyi Közösség

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.