Ugrás a tartalomra

Selaković: Amerika szavatolja, hogy a megegyezés minden pontja megvalósuljon

2020.09.05
10:29
2020.09.05
16:29
Forrás
Szerbiai RTV
Az Amerikai Egyesült Államok kezeskedik róla, hogy a megegyezés minden egyes pontja maradéktalanul megvalósuljon - jelentette ki Nikola Selaković a szerbiai közmédia műsorában.

A szerb elnök főtitkára aláhúzta, a szerb és a koszovói fél közötti egyezmény aláírása Washingtonban egy óriási előrelépés a szerbiai politika és diplomácia számára, ami évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Kiemelte, a figyelemről és tiszteletről tanúskodik Szerbia iránt a tény, hogy kétoldali és nem háromoldali megállapodás született. A szerb gazdaság számára pedig rendkívül fontos hír, hogy az amerikai fejlesztési alap egyedül Belgrádban nyit irodát, sehol máshol a térségben - szögezte le.

Nikola Selaković, a szerb elnök főtitkára: „Elnökünknek és csapatunknak egy komolyan alátámasztott állásponttal, egy jól előkészített fellépéssel sikerült kiharcolni, hogy ebbe a megegyezésbe ne kerüljön be 10. pont, amely a kölcsönös elismerésre engedett következtetni, azt foglalta magába, mármint, a mi kötelezettségünket, hogy elismerjük az úgynevezett Koszovót. Ilyen pont nem volt ebben a megállapodásban.”

Nikola Selaković
Belgrád-Pristina párbeszéd
Amerikai Egyesült Államok
Washington

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.