Ugrás a tartalomra

Vučić: A továbbiakban is energiát fektetünk abba, hogy normalizálódjon a viszony Koszovóval

2020.09.18
20:05
2020.09.18
20:14
Forrás
Tanjug
Az EU szerbiai delegációvezetőjével tárgyalt a szerb államfő.

Energiát fektet Szerbia a továbbiakban is abba, hogy a Koszovóval való viszonyát normalizálja - ezt mondta ma Aleksandar Vučić szerb államfő, miután Sem Fabrizivel, az Európai Unió szerbiai delegációvezetőjével tárgyalt. Szavai szerint ezzel Szerbia és az egész régió közösen építhet egy jobb jövőt. A szerb elnök emellett ismertette a washingtoni megállapodás főbb pontjait a delegációvezetővel, majd azt is elmondta, hogy Brüsszel kulcsszerepe a párbeszéd koordinálása, Szerbia pedig készen áll, hogy aktívan részt vegyen benne a továbbiakban is.

Aleksandar Vučić
Sem Fabrizi
Koszovó

Most

12:54, Frissítve: 13:05

Biztonságosan kétkeréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.