Ugrás a tartalomra

Ma van a szív világnapja

2020.09.29
12:58
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbiában a kardiovaszkuláris betegségek következtében hal meg a legtöbb ember, és ez a szám Vajdaságban a legmagasabb.

Az országban több mint 50 ezer személy hal meg szívroham következtében évente, a szív- és érrendszeri megbetegedések pedig a halálozások 50 százalékát teszik ki Vajdaságban is. A tartományi kormány emiatt jelentős eszközöket fektetett be orvosi felszerelések vásárlásába, és azon egészségügyi intézmények felújításába, amelyekben kardiovaszkuláris betegségben szenvedő pácienseket ápolnak, emellett figyelmet fordít az ott dolgozók oktatására is.

Az elkövetkezendő időszakban még aktívabban dolgoznak majd a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésén, mert a kockázati tényező csökkentésével, és a megelőző vizsgálatokkal kisebb az esélye annak, hogy a betegség ilyen nagy mértékben áldozatokat szedjen.

A szív világnapjának idei szlogenje Teljes szívvel az egészséges szívért, a betegség elleni küzdelem támogatásának jeleként pedig a tartományi kormány épületét pirossal világították meg.

szív világnapja
Szerbia
infarktus
betegség

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.