Ugrás a tartalomra

„Ha Pristina nem akarja a Szerb Községek Közösségét, akkor nem akarja a normalizációt sem”

2020.10.13
11:36
2020.10.13
16:09
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának eddigi igazgatója szerint Pristina hatalmas erőfeszítéseket tesz a párbeszéd felfüggesztése érdekében.

Marko Đurić azt mondta, ha Pristina nem akarja a Szerb Községek Közösségét, akkor nem akarja a normalizációját sem. A szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának eddigi igazgatója, akit a közelmúltban neveztek ki washingtoni nagykövetnek a Szerbiai RTV műsorában elmondta, hogy Pristina hatalmas erőfeszítéseket tesz a párbeszéd felfüggesztése érdekében, azért, hogy semmilyen előrelépés ne történjen. A Belgrád és Pristina közötti viszonyok rendezésének érdekében létrejött brüsszeli megállapodás első pontja a Szerb Községek Közösségének megalapítása - emlékeztetett Đurić. 12 órától Belgrádban találkozóra kerül sor az új helyzet elemzése céljából, amelyek a koszovói szerbek politikai képviselői és a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának újonnan kinevezett igazgatója Petar Petković is részt vesz.

Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának eddigi igazgatója: „Rendben van. Nem akarnak párbeszédet, nem akarnak megegyezést. De mit akarnak? Milyen felelőtlen üzenetet közvetítenek saját lakosaik és az egész nemzetközi közösség felé azzal, hogy olyan jeleket közvetítenek, melyek szerint nem akarják a viszonyok normalizációját. Ha nem akarják a Szerb Községek Közösségét, amit hét és fél évvel ezelőtt aláírtak, akkor nem akarják a viszonyok normalizálását.”

Marko Djuric
Marko Đurić
Koszovó
párbeszéd

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.