Ugrás a tartalomra

21 minisztérium lesz az újonnan felálló szerb kormányban

2020.10.23
13:20
2020.10.24
07:37
Forrás
Tanjug, Közlemény
Ez derül ki abból a törvényjavaslatból, amely 167 köztársasági parlamenti képviselő támogatásával került parlamenti eljárásba. Vasárnap kiderülhet az új szerb kormány összetétele is.

Három újabb tárca jön létre a már meglévők mellé. Az egyik a demográfiával és családpolitikával, a másik az emberi jogokkal, a nemek közötti egyenjogúsággal és a társadalmi párbeszéddel, a harmadik pedig a falu- és vidékfejlesztéssel foglalkozik majd.

A törvényjavaslatról holnap 10 órától vitázik a köztársasági parlament Belgrádban.

Vasárnap egyébként kiderülhet az új szerb kormány összetétele. Elnökségi ülést tart aznap 10 órától a Szerb Haladó Párt - tájékoztatta a szervezet a sajtót közleményében. Az ülésen szó lesz az új minisztériumokról, továbbá személyi kérdésekről is döntenek. Az SZHP ülését követően tartanak sajtótájékoztatót és ismertetik az ott elhangzottakat.

minisztérium
minisztériumok
kormány
törvényjavaslat
parlament
Szerbia
kormányalakítás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.