Ugrás a tartalomra

Magyarország támogatja Szerbia EU-ba vezető útját

2020.11.04
14:39
Forrás
Közlemény
A szerb uniós integrációért felelős miniszter Magyarország belgrádi nagykövetével egyeztetett.

Rendkívüli jelentősége van Magyarország szakmai és politikai támogatásának Szerbia európai integrációja kapcsán - ezt jelentette ki Jadranka Joksimović szerb uniós integrációért felelős miniszter, miután Pintér Attilával, Magyarország belgrádi nagykövetével egyeztetett. A találkozón szó esett a két fél további együttműködéséről az integráció kapcsán, de a kétoldalú kapcsolatokról is.

Joksimović azt mondta, annak ellenére, hogy járványhelyzet van, a szerb kormány törekedni fog a reformok megvalósítására. Az új csatlakozási rendszer szerint első körben a politikai tervek megvalósítása kezdődik, ezzel együtt a gazdasági fejlődés biztosítása, hogy a polgárok tapasztalhassák az előrelépést a mindennapjaikban is - mondta a tárcavezető.

Pintér Attila kijelentette, Magyarország támogatja azt, hogy Szerbia újabb csatlakozási fejezeteket nyisson meg az EU-val.

A felek egyetértettek abban, hogy fontos lenne megtartani azt a kormányközi konferenciát, amelyen részletezik Szerbia feladatait az elkövetkező évre az új csatlakozási módszertan szerint.

Jadranka Joksimović arról is beszélt, hogy az EU azzal, hogy az IPA-pályázatokon keresztül segíti az országot, továbbá, hogy bejelentette a nyugat-balkáni befektetési tervet is, egyértelmű jelet adott arra vonatkozóan, hogy támogatja a régió országait és azok stratégiai jelentőségűek számára.

Szerbia
európai integráció
csatlakozás
Pintér Attila
Jadranka Joksimović

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.