Ugrás a tartalomra

Kiadta Szerbiának Ivan Kontićot Montenegró

2020.12.08
18:05
2020.12.08
18:14
Forrás
Tanjug
Alapos a gyanú, hogy Kontić augusztus 24-én kegyetlenül megverte és megkísérelte megölni Miljan Mandićot Újvidéken.

A gyanúsított ügyvédei megerősítették, hogy Kontić átszállítását Podgoricából Újvidékre még a délelőtt folyamán megkezdték. Fogva tartását a Felsőbb Bíróság rendelte el, az újvidéki Körzeti Börtönben helyezik el. Az ottani Felső Ügyészség kihallgatása vár rá.

Ivan Kontićot - egy hónapnyi bújkálás után - október 11-én fogták el Podgoricában, ezután kérte Szerbiába való kiadatását a szerb Igazságügyi Minisztérium. A gyilkossági kísérlettel gyanúsított Kontić tette nagy felháborodást keltett a közvéleményben, miután szeptemberben a közösségi oldalakon megosztották a verésről készült videót. Kontić többször mért ütéseket a 28 éves Mandić fejére, majd miután az elvesztette az eszméletét, eltörte mindkét karját.

Kontićon kívül van még két gyanúsított, O. L. és L. V., akik az ügyészség szerint segédkeztek a bűncselekmény elkövetésénél, ily módon részt vettek a verésben.

Ivan Kontić
kiadatás
Szerbia
Montenegró
verés
gyilkossági kísérlet

Most

11:40, Frissítve: 16:08

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.