Ugrás a tartalomra

Nyilas Mihály lett a szerbiai Igazságügyi Minisztérium új államtitkára

2020.12.10
17:04
Forrás
Pannon RTV
Nyilas Mihály a Vajdasági Magyar Szövetség hatodik államtitkára az aktuális kormányban. Az erről szóló hírt dr. Pásztor Bálint, a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője jelentette be Facebook-oldalán.

A vajdasági magyar közösségnek Várady Tibor személyében 28 évvel ezelőtt, öt hónapig, az akkori jugoszláv szövetségi kormányban volt igazságügyi minisztere, de azóta most először lesz lehetőségünk ebben a kiemelten fontos témakörben közvetlenül is hatni a kormány politikájára - fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

A következő időszakban az Alkotmány igazságügyi rendszerre vonatkozó részének módosítása kiemelt kérdéskör lesz, ezt megelőzően pedig a részarányos foglalkoztatás elvének igazságügyre vonatkozó érvényre juttatása lesz az új államtitkár feladata - olvasható a közleményben.

Nyilas Mihály
államtitkár
Igazságügyi Minisztérium
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.