Ugrás a tartalomra

Aleksandar Vučić: Hetente érkeznek az adagok

2020.12.25
18:57
2020.12.25
19:37
Forrás
Szerbiai RTV
Heti rendszerességgel érkeznek majd oltóanyag adagok Szerbiába - jelentette ki Aleksandar Vučić a Belgrád közelében lévő batajnicai katonai repülőtéren, miután fogadta az Egyesült Arab Emírségekből érkező egészségügyi felszerelésből álló adományt.

A következő Pfizer-BioNtech koronavírus elleni vakcina dózisai január 4-én és 11-én érkeznek Szerbiába - jelentette ki Aleksandar Vučić. A szerb elnök hozzátette, az országba különbözőféle oltóanyagok fognak érkezni az elkövetkező időszakban, és az állami tisztviselők is különböző vakcinát vesznek majd fel, hogy megmutassák, mind jó, és így ösztönözzék az embereket, hogy beoltassák magukat.

Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter megerősítette, hogy az év elején érkező védőoltások elegendőek lesznek az idősotthonok számára, valamint azzal a dózissal már megkezdődhet a covid-rendszerben dolgozó egészségügyi személyzet beoltása is.

Újév után megkezdődhet a szerbiai egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása - erősítette meg Mirsad Đerlek is. Az immunizációért felelős koordinációs testület elnöke hozzátette, mivel az egészségügyi alkalmazottak is nagy kockázatnak vannak kitéve, az illetékesek úgy döntöttek, hogy az elsők között oltják be őket.

A szerb egészségügyi államtitkár kifejtette, hogy az oltási rendszerben prioritást élveznek még a 65 évnél idősebbek és a idősotthonok lakói. Đerlek beszélt arról is, hogy januárban 78 ezer, februárban 98 ezer, márciusban pedig 114 ezer adag vakcina érkezik majd Szerbiába. Hozzátette, a Gyógyszer- és Egészségügyi Eszközök Ügynöksége várhatóan engedélyezi az orosz és a kínai vakcina használatát is.

vakcina
oltás
koronavírus
Pfizer
BioNTech
Szerbia

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.