Ugrás a tartalomra

Óriási adomány érkezett Bahreinből

2021.01.20
10:00
2021.01.20
16:00
Forrás
Szerbiai RTV
Megérkezett Szerbiába a bahreini, egészségügyi felszerelésekből álló adomány.

Újabb orvosi eszközöket szállító gép érkezett Bahreinből Szerbiába. A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében küldött segélyt Ana Brnabić szerb miniszterelnök várta a reptéren. A világjárvány kezdete óta ez az egyik legnagyobb adomány, amit az ország kapott.

Az adomány a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre érkezett. A repülőgépen 20 lélegeztetőgép volt. A szállítmányt először a központi raktárba szállítják, majd az igényeknek megfelelően osztják szét az egészségügyi intézmények, a kórházak, a klinikai központok és az egészségházak között - mondta Ana Brnabić szerb miniszterelnök. „Januárban öt repülőgép érkezett Bahreinből. Ez volt az utolsó, az ötödik gép. Ezekben a repülőgépekben összesen több mint 67 tonna orvosi felszerelés volt. Az utolsó, ötödik géppel 20 lélegeztetőgép érkezett. Valóban hatalmas adomány.”

Brnabić úgy fogalmazott, az ilyen segítségnyújtás bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk egymást támogatni a nehéz időkben és a két ország közötti kapcsolat csak javulhat a jövőben. Erről Aleksandar Vučić szerb államfő egyeztetett november végén Hamad bahreini királlyal. Ana Brnabić kormányfő: „A telefonbeszélgetés során Bahrein Kormánya felajánlotta minden támogatását Szerbiának a koronavírus elleni küzdelemben, amelyre szükségünk is van. Ennek a beszélgetésnek az eredményeként érkezett meg az öt repülőgép a 67,5 tonna orvosi felszereléssel. Szerbia tovább fog dolgozni a Bahreini Királysággal folytatott politikai és gazdasági kapcsolatok javításán. Számomra ez a lehető legjobb kezdetnek bizonyul.”

Brnabić köszönetet mondott az Air Serbianak is mindazért, amit a koronavírus-járvány kezdete óta tett, hogy a világ különböző országaiból az orvosi felszerelések eljuthassanak Szerbiába.

adomány
egészségügyi felszerelés
Bahrein
Szerbia
koronavírus
Ana Brnabić

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.