Ugrás a tartalomra

Elismerések a járvány elleni küzdelemért

2021.03.04
14:02
2021.03.04
14:12
Forrás
Szerbiai RTV
Aranymedálokat adott át ma a szerb köztársasági elnök azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a koronavírus-járvány idején segítettek annak kezelésében.

Ők egyébként a februári állami ünnep kapcsán lettek kitüntetve. Aleksandar Vučić köszönetet mondott munkájukért, és hozzátette, igyekeznek legalább egy kicsit visszaadni abból, amennyi energiát belefektettek abba, hogy védjék az emberek életét. Voltak, akik az életükkel fizettek azért, hogy segítsék a járvány elleni védekezést, ugyanis többen posztumusz kapták meg a kitüntetéseket.

Az ünnepségen emellett kitüntetést adott át az elnök Manan Popovnak a Szent Száva-templom díszítéséért, és az orosz-szerb kapcsolatok fejlesztéséért.

aranymedál
Szerbia
koronavírus
járvány
elismerés

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.