Ugrás a tartalomra

Tegyük zöldebbé Óbecsét!

2021.03.13
14:14
2021.03.13
17:25
Forrás
Pannon RTV
Fásítási akciót szervezett a The Mighty Mighty Bechejs Polgári Egyesület. A facsemetéket a helyi gyermekorvosi rendelő parkjában ültették el. A tervek szerint az akciót minden tavasszal és ősszel meg fogják ismételni.

450 fehér kőrisfacsemetével lett gazdagabb Óbecsén a gyermekorvosi rendelőt körbeölelő park. A gödröket a helyi Komunalac Közvállalat munkásai ásták ki, de a facsemetéket önkéntesek ültették el. Az egyik legfiatalabb közülük a kilenc éves Szilágyi Áron volt: „Apukám mondta ma, hogy lesz faültetés, nekem ez egyből nem nagyon tetszett, de kijöttünk, és elkezdtük csinálni. Utána nagyon megtetszett. 36-ot ültettünk, vagy 37-et.”

Nagy Juliék számára is remek családi program lett a faültetésből: „Úgy van, hogy a párom szervezte, engem beszervezett fotósként. Családilag ez egy szép program, mert kint vagyunk a természetben, meg jót is teszünk közben.”

Az önkéntes munka mellett van, aki facsemetét adományozott a szervezőknek, más a telkét, udvarát ajánlotta föl az ültetési akcióhoz. György László facsemetéket és beültetésre alkalmas területet is felajánlott: „Egy olyan környezetből, a Schwarzwaldból jöttem, ahol rengeteg az erdő, és egy kicsit hiányzik az erdős környezet. Ha tehetünk ennek érdekében, miért ne csinálnánk?”

Az utóbbi napokban több alkalommal is magas volt a légszennyezettség Óbecse község egyes részein. A polgári egyesület célja, hogy ezen változtasson.

Miloš Blažin, Óbecse: „Mi, mint a környezetével törődő polgári csoport, el akartunk ide jönni, hogy példát mutassunk másoknak, és hogy tiszta levegőt és oxigént biztosítsunk a jövő nemzedékének.”

Óbecse községben más településekhez viszonyítva kevés az erdősített terület. A faültetéssel a szervezők ezen is javítanának.

Siniša Tomić, szervező, The Mighty Mighty Bechejs Polgári Egyesület, Óbecse: „Az ötlet és a motiváció forrása a környezetünk meglehetősen rossz állapota, ami a fák számát illeti a községben, mivel Európa legkevésbé erdősített régiója vagyunk. A község területén az egy százalékot sem éri el az erdős területek aránya, miközben az ipar fejlődik, és egyre nagyobb a légszennyezettség.”

A faültetési akcióhoz 1400 facsemetét adományoztak az óbecseiek. A különféle fákból magán- és ipari területekre is jutott, de a határba is kerülnek facsemeték.

The Mighty Mighty Bechejs
Óbecse
facsemete
fásítás
faültetés
Tegyük zöldebbé Óbecsét
gyermekorvosi
Rendelő

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.