Gyűlnek a facsemeték a buránysori Segítő Mária kegyhely mögötti erdős részen. A tavalyi megmozdulás népszerűsége után idén is elültették az elsősök az őket szimbolizáló, saját diófájukat.
A tavasz beköszöntével a pancsovai Zelenilo Közvállalat Hertelendyfalván kezdte meg az utcák fásítását, a városi önkormányzattal és a helyi közösséggel együttműködve. A település három utcájában 500 cseresznyefa-csemetét ültettek el.
Fásítási akciót szervezett a The Mighty Mighty Bechejs Polgári Egyesület. A facsemetéket a helyi gyermekorvosi rendelő parkjában ültették el. A tervek szerint az akciót minden tavasszal és ősszel meg fogják ismételni.
8500 fa csak a tavalyi év folyamán került földbe a tartományi székvárosban. A további tervek között szerepel a parkokban található járdák és világítórendszerek felújítása, valamint új öntözőrendszerek kialakítása is.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.