Ugrás a tartalomra

Gyivánovity Dániel: Számos esetben logikátlanok a járműbejegyzéssel kapcsolatos új előírások

2021.03.23
17:30
Forrás
Pannon RTV
Július 5-én lépnek életbe a járművek műszaki vizsgáját érintő új szabályozások, rangsorolásuk, az őket terhelő luxusadók és támogatások. Ezzel kapcsolatban intézett ma kérdést a szerb kormányhoz Gyivánovity Dániel.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője kifejtette, hogy a gépjárművek átlagéletkora Szerbiában 17 év, a régebbi járművekbe pedig nincs beépítve a hamarosan kötelezővé váló katalizátor, amelynek értéke önmagában jóval több, mint a teljes járműé. Becslések szerint emiatt több százezer gépjármű nem mehet majd át a műszaki vizsgán - hívta fel a figyelmet Gyivánovity. Ugyanakkor ezek a járművek jelentősen mérgezik Szerbia levegőjét - tette hozzá. Az új szabályok azonban mégis, számos esetben logikátlanok.

Gyivánovity Dániel, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „A járműbejegyzéssel kapcsolatos új előírások nem logikusak, mert a kategóriákat nem az európai standardok alapján határozták meg, vagy a gyártás éve szerint, hanem a bejegyzés dátuma alapján. Ez azt jelenti, hogy két egyforma jármű tulajdonosaira különféle előírások vonatkoznak. Tehát, szigorúbb elvárásoknak kell eleget tennie annak, aki 2014 márciusa után jegyeztette be járművét, miközben mindkét autót például 2010 május 15-én gyártották. A luxusadó meghatározása az alapján, hogy a jármű hány köbcentiméteres, már sokéves kérdés, és úgy véljük, ezen változtatni kell, a luxusadót pedig más értékek szerint kell megállapítani. Kell különbségnek lennie az új járművek javára, de jelenleg ez a különbség túl nagy.”

Gyivánovity Dániel
köztársasági parlament
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség
járműbejegyzés

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.