Ugrás a tartalomra

Kon: Eredményesek a koronavírus elleni intézkedések

2021.03.30
11:46
Forrás
VajMa
Két hete nem emelkedik jelentősebben a fertőzöttek és a halottak száma.

A koronavírus elleni intézkedések eredményesek, már két hete nem emelkedik jelentősebben a fertőzöttek és a halottak száma, sőt, Belgrádban enyhe csökkenést tapasztalunk - nyilatkozta dr. Predrag Kon járványügyi szakember a Szerbiai RTV-nek. Kon hozzátette, hogy az elmúlt héten a fertőzöttek száma stabilizálódott, míg Belgrád esetében kiegyenesedett a görbe, és a csökkenés jelei mutatkoznak.

A vírus főként a 20 és 50 év közöttieknél van jelen - értékelte Kon és azt tanácsolta, hogy éppen az említett korosztályt kell megcélozni az oltási kampányban.

Az intézkedések csökkentésével kapcsolatban azt mondta, hogy még mindig nehéz helyzetben vagyunk. Majd megismételte, hogy ha az intézkedésekről döntenek, akkor az egészségügyi rendszer megóvása és a vendéglátóipar között kell dönteniük.

Predrag Kon
koronavirus
intézkedés
Szerbia

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.