Ugrás a tartalomra

IMF: A gazdasági növekedés Szerbiában sokkal jobb, mint vártuk

2021.05.25
07:48
Forrás
Tanjug
Szerbiában az idei első negyedév jobb a vártnál, az előzetes eredmények alapján 1,2 százalékos a GDP növekedés.

A szerb gazdaság elég jól tűrte a covid-krízist, és az előzetes értékelések alapján az első negyedévben a GDP növekedés 1,2 százalék volt, ami sokkal jobb a vártnál - ezt mondta Sebastian Sosa a Belgrádban tartott üzleti fórumon.

A Nemzetközi Valutaalap szerbiai képviselője kiemelte, Szerbia GDP-je 2020-ban összesen mintegy 1 százalékot esett, ami az egyik legalacsonyabb visszaesés európai szinten, illetve a régió országaihoz képest ez a legkisebb visszaesést jelenti.

Szerbiában az idei első negyedév jobb a vártnál, az előzetes eredmények alapján 1,2 százalékos a GDP növekedés- mondta Sosa és megemlítette, a Nemzetközi Valutaalap ötről hat százalékra módosította az éves becslését.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az IMF továbbra is különbségeket lát ezekben a becslésekben, például a világjárvány okozta külső sokkok és bizonytalanságok miatt, Szerbia legfontosabb gazdasági partnereinek helyzete miatt, illetve mivel még nem tudni, hogy milyen lesz a helyzet Szerbiában, amikor a gazdaságsegítő támogatások megszűnnek majd.

IMF
Szerbia
gazdasági növekedés
Sebastian Sosa

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.