Ugrás a tartalomra

60 újabb fertőzött, Belgrád magasan az élen a beoltottakat tekintve

2021.06.20
15:32
2021.06.20
18:47
Forrás
Szerbiai RTV, Pannon RTV
Továbbra is csökken az azonosított új koronavírusos betegek száma Szerbiában.

24 óra alatt 5938 tesztet végeztek el, és 60 új esetet fedeztek fel. A szövődményekbe 4 személy halt bele. 369 beteget kezelnek kórházban, 16 személy van lélegeztetőgépen. A szakemberek továbbra is fegyelmezettségre szólítják fel a lakosokat, annak ellenére, hogy csökkenek a számok. Több mint 5,1 millió adagnyi vakcinát adtak be eddig Szerbiában - tájékoztat az egészségügyi minisztérium. A hivatalos összesítésből az is kiderül, hogy csaknem 2,5 millióan a koronavírus elleni oltóanyag mindkét dózisát megkapták, így ők vagy teljesen védettek, vagy hamarosan azzá válnak a vírussal szemben.

Nagy volt a tömeg hétvégén a Belgrádi Vásár területén. Külföldi állampolgárok ezrei érkeztek átoltatni magukat a szerb fővárosba. Belgrádban lassan kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba. Egyre több rendezvényt tartanak meg, a lakosság több mint fele beoltatta magát.

Szombaton és vasárnap is folyamatosan érkeztek az oltakozók a régióbeli országokból Belgrádba.
 

Hosszú sorok alakultak ki a Belgrádi Vásár területén. A hétvégén mintegy 10 000 külföldi állampolgár oltakozhatott. Ők március végén kapták meg az AstraZeneca első dózisát. Most pedig eljött az idő, hogy a második dózist is felvegyék.

Ramiz Selimović, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina: „Krónikus szívbetegségem van és igyekeztem a lehető leghamarabb ezt befejezni. Nincs az a hely, ami messze lett volna, hogy ezért elmenjek”.

Ostoja Đokić, Brčko, Bosznia-Hercegovina: „Egészen pontosan reggel 6 óra 5 perckor indultunk Brčkóból. Nem egész két és fél óra alatt megérkeztünk. Most az AstraZeneca második dózisára várok  az első után semmilyen mellékhatást nem észleltem.”

Biljana Samardžić, Szarajevó, Bosznia-Herecegovina: „Nincs messze, ha az egészségről van szó. Másrészt cukorbeteg vagyok és várakozva, hogy Bosznia-Hercegovinába érkezzenek a vakcinák, amik csak most kezdtek el érkezni, eljöttem ide. Istennek hála, itt akkor engedték, hogy megkapjuk a védőoltást, ingyen.”
 

A védőoltás, amellett, hogy óvja szervezetünket a súlyos megbetegedéstől, biztonságérzetet is ad – magyarázzák azok, akik az oltás mellett döntöttek. A szakemberek szerint az oltás a megoldás egy esetleges újabb járványhullám megakadályozására.

Ervin Petriševac, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina: „A minap egy montenegrói azt mondta: odanyújtottam a karom, hogy megnyugtassam a fejem. Ez az egyik fő ok, amiért oltakoztam, hogy egy kicsit elengedjem magamat. Másfél éve görcsben élünk, hadd lélegezzen fel a lelkem.”

Aleksandar Pržulj, Belgrád: „A saját és a feleségem idős szülei miatt oltakozom. Rossz az egészségi állapotuk, ezért leginkább miattuk. Sokat mozgok és sok emberrel érintkezek. Sohasem lehet tudni, mi történhet.”

A Belgrádi Vásár területén előzetes bejelentkezés nélkül is lehet oltakozni. Fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, főleg a fiatalok körében – mondja dr. Svetlana Mićić, az oltóhely koordinátora: „A szerbiai állampolgárok is jönnek átoltatni magukat. Emellett természetesen az első dózist is felvehetik előzetes bejelentkezés nélkül. A Sinopharm, a Pfizer és az AstraZeneca vakcinák állnak rendelkezésre. Ezekkel a mi polgáraink mellett egyelőre még a Bosznia-Hercegovinából és az Észak-Macedóniából érkezők is oltakozhatnak.”

Szerbiában a koronavírus elleni oltás második adagját eddig a felnőtt lakosság 41,13 százaléka kapta meg, Belgrádban ez a szám 49 százalék.

Belgrád
oltás
koronavírus elleni védőoltás
koronavírus

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.