Ugrás a tartalomra

Megszínesített napfény - Róth Miksa-kiállítás Belgrádban

2021.07.23
10:52
2021.07.23
16:35
Forrás
Pannon RTV
Róth Miksa üvegművészetét mutatja be a Megszínesített napfény című kiállítás, ami a szerb fővárosban látogatható.

Róth Miksa a 19-20. század fordulóján megújuló üvegablak- és mozaikművészet legismertebb és legtermékenyebb magyar műhelyének alapítója és vezetője volt. Templomok, zsinagógák, kiállítási termek, fürdők, kávéházak és bérpaloták díszítése kötődik nevéhez. A munkásságát bemutató kiállítás jelenleg a belgrádi Collegium Hungaricumban tekinthető meg. A tárlatot később Újvidékre is átköltöztetik.

Szentgyörgyi Klára, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatója: „Szerencsére Róth Miksa rengeteget dolgozott, a mi szerencsénkre, és ez a kiállítás például azokat a műveket mutatja be, amelyek a Vajdaság területén láthatók. Például a szabadkai Városháza, annak a gyönyörű Díszterme. Látható a Zsinagóga, aminek a gyönyörű rozettája itt van képen. Ami még érdekes, hogy az ő általa festett és rajzolt minták láthatók, tehát ő egy alaprajzot csinált és azt valósították meg üvegformában az ő műhelyében, persze az ő felügyelete alatt.”

Megszínesített napfény
Róth Miksa
Belgrád
Collegium Hungaricum

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.