Ugrás a tartalomra

Egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a szerbek az első napon Tokióban

2021.07.24
21:17
2021.07.24
22:22
Forrás
Szerbiai RTV
A szerbek Damir Mikec sportlövő révén egy ezüsttel, Tijana Bogdanović taekwondós jóvoltából pedig egy bronzzal indítottak. Jól startolt a Mačković-Vasić evezőspáros és Đoković is, akit a szerbek legnagyobb aranyesélyesének tartanak.

Óriási siker Damir Mikec ezüstérme, melyet légpisztolyban szerzett. 578 kört lőtt a kvalifikációban, így az utolsó helyen, nyolcadikként jutott döntőbe, ahol aztán csak az iráni Foruhi volt jobb nála, aki olimpiai rekordot ért el. A szerb sportoló 37 éves, Splitben született. 2015-ben, '17-ben és '19-ben Európa-bajnoki, '18-ban világbajnoki ezüstérmet nyert. Világkupákon több mint 10 érmet szerzett. Pekingben, Londonban és Rio de Janeiroban is szerepelt az olimpián, de a mostani az első érme. 

Sikeresen kezdte olimpiai szereplését a szabadkai Mačković Martin. Társával, Miloš Vasićtyal együtt kvalifikálta magát a kormányos nélküli evezősök páros versenyének elődöntőjébe. Az elődöntő kedden lesz.

Könnyen vette a tokiói olimpia első körét Novak Đoković is. A teniszező a bolíviai Hugo Dellient verte 6:2, 6:2 arányban, kevesebb mint egy óra alatt.

A szintén teniszező Nina Stojanović és Miomir Kecmanović is sikeres volt az első körben.

Győzelemmel kezdte az olimpiai szereplését a szerb 3x3-as férfi kosárcsapat. Előbb Kínát győzték le 22:12 arányban, majd Hollandiát 16:15-re. 

Most jöjjenek a kevésbé jó hírek: egyéniben búcsúzott az olimpiai asztalitenisz tornától a temerini Pető Zsolt. Sima, 4:0-ás vereséget szenvedett görög ellenfelétől. A vajdasági magyar asztaliteniszező a szerb válogatottal csapatban folytatja az ötkarikás játékokat.

A sportlövészetben légpuskával versenyző Andrea Arsović és Sanja Vukašinović nem jutott a döntőbe, a 29., illetve a 44. helyen végeztek. A taekewondos Tijana Bogdanović és a cselgáncsozó Milica Nikolić szintén búcsúzott.

Szerbia
Damir Mikec
Tokió 2020
ezüstérem
légpisztoly

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.