Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa Európa szívébe tett látogatásnak nevezte budapesti útját

2021.09.12
12:07
2022.05.03
15:03
Forrás
MTI
Ferenc pápa Európa szívében tett látogatásnak nevezte magyarországi útját - mondta a magyar közmédia vatikáni tudósítója az M1 aktuális csatornán.

Sárközy Júlia beszámolt arról, hogy a katolikus egyházfő Budapestre vezető repülőútján találkozott a világ minden részéről érkező összesen 80 újságíróval, akik egyenként bemutatkoztak. Ferenc pápa azt mondta, nagy örömére szolgál, hogy Budapestre és Szlovákiába utazhat, hiszen tudja, hogy sokan várják - tette hozzá. 

Kiemelte, a pápának az is nagy öröm, hogy végre utazhat, hiszen a koronavírus-járvány kezdete óta csak egy nagyon rövid iraki látogatása volt. 2020 eleje óta gyakorlatilag ez az első tömegesemény, amelyen a pápa részt vesz, hiszen ilyet még a Vatikánban sem tartottak. 

Sárközy Júlia szólt arról is, Ferenc Pápa elnézést kért, amiért ülve mondta el a beszédét, amikor a magyar keresztény egyházak és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott. Az egyházfő emlékeztetett arra, hogy nyáron már volt egy műtéte és már nem 15 éves. 

Budapest
Európa
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Ferenc pápa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.